Szabadegyháza
Idén először Szabadegyháza is csatlakozott a programhoz. Célunk, hogy a legfiatalabbaktól a legidősebbekig a lehető legtöbben részt vegyenek az eseményen. Hogy mindenki találjon kedvére valót, igyekszünk változatos programot összeállítani. Ehhez várjuk ötleteiket, javaslataikat...


A Kihívás Napja 1982-ben indult Kanadából, ahol két szomszédos város vezetői elhatározták, hogy egy egész napos verseny keretében döntik el, melyikük városa a sportosabb. A verseny eldöntéséhez 0 órától este 9-ig folyamatosan számolták, hányan végeznek aktív testmozgást legalább 15 percen keresztül.

A Kihívás Napja hamar meghonosodott szerte Európában és a nagyvilágban, majd 1991-ben Magyarországra is megérkezett. A korábbi évek során már 1596 magyar település részt vett ebben a játékban. Tavaly a versenyben részt vett falvak és városok lakói egyetlen nap alatt több, mint 3 millió negyedórás testmozgást végeztek. Az ott élő több mint nyolcmillió ember ezt a napot mindig közös sportolással, vidám játékkal, együtt töltötte el.

A Kihívás Napja célja, hogy felhívja az ország polgárainak, önkormányzatainak és tanintézményeinek figyelmét a testmozgás fontosságára, az egészséges életmódra. Az eseménnyel mozgósítani szeretnénk az ország lakosait a testmozgásra. Bízunk abban, hogy a játékos és vidám nap kedvet teremt a mozgásgazdag életmód kialakításához, a későbbi rendszeres űzött sportoláshoz.

A programból ízelítőül, a teljesség igénye nélkül:

ovisoknál kisebbeknek és anyukáiknak: mozgásos mondókák „sétálunk, sétálunk…", babakocsis futás,

ovisoknak ügyességi versenyek (pókjárás, rákjárás, talicskázás), futás, motorozás;

iskolásoknak ügyességi versenyek, labdajátékok, akadályversenyek,

a művelődési házban programok a konditeremben, a felnőtt játszótéren, a focipályán akadályverseny, a műfüves pályán foci, emellett rengeteg egyéb program: villámcsődület, azaz csatlakozz te is a tánchoz (flash mob), görkorcsolya, gördeszka, kerékpározás, futás, munkahelyi torna, „Idősebbek is elkezdhetik" stb.

A részletes programot később tesszük közzé!

Várjuk ötleteiket, javaslataikat és hogy miben vennének részt szívesen. Örömmel vesszük felajánlásaikat (a szervezésben is elkel a segítség).

Este a résztvevőknek „energiapótló kemencézés". A nap végén eredményhirdetés, jutalom több kategóriában!


Egriné Ambrus Andrea

polgármester