irattár

Tájékoztató


Az alábbiakban Csanádi Zoltán polgármester közleményét olvashatják, a közérdekű adatigénylések közlésének rendjével kapcsolatban.


Tisztelt Szabadegyháziak!

Az utóbbi időben polgármesteri döntés alapján kialakítottuk azt a gyakorlatot, mely alapján a közérdekű adatigénylésekre adott válaszainkat megosztottuk a lakossággal.
Fenti gyakorlat alapja egyrészt annak felismerése, hogy ezen adatot bárki kérheti, így ezt megelőzve tettük közzé az első kérés idején, másrészt pedig egyes lakosok azon szokása, hogy az adatigénylésre kapott válaszból kiemeléseket alkalmazva, abból szándékosan téves következtetéseket levonva, elferdített anyagokat tettek közzé saját nyilvános fórumaikon. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság - mivel úgynevezett egyedi közzétételi lista megalkotásához kértünk tőlük állásfoglalást felhívta figyelmünket, hogy az általunk alkalmazott gyakorlat sértheti, illetve konkrét esetekben (pl. a Hivatal által korábban megbízási szerződéssel foglalkoztatott személy szerződésének nyilvános kitétele esetén) sérti az EU Általános Adatvédelmi Rendeletének egyes pontjait, így az alábbiakról döntöttem:

- az eddig honlapunkon közétett közérdekű adatigénylésekről szóló tájékoztatásokat levesszük. Az adatvédelemnek megfelelő anonimizálás és utána újra kitétel elmarad, mert aki eddig el kívánta olvasni, az már megtehette, a többi csak fölösleges többlet munkával terhelné Hivatali dolgozóinkat.
- a további adatigénylések esetén annak kérdéseit és arra adott válaszunkat - az előírásoknak megfelelő szűrés után - rövidítve közzé tetetem.

Tájékoztatok mindenkit, hogy ezen közzététel jogszabály által nem került előírásra, azt csak és kizárólag a nyilvánosság megfelelő tájékoztatásáért teszem meg.

Szabadegyháza, 2025. március 14.

Csanádi Zoltán polgármester
Szabadegyháza Község Önkormányzata